Apa most meg is halt – Simkó Csaba hospice orvos előadása egy budapesti konferencián

 

Nem vesszük elég komolyan, nem értjük, nem tudjuk kezelni, amikor gyermekünk a halállal szembesül a családban. Sokkal bonyolultabbnak hisszük, mint amilyen valójában, ezzel pedig maradandó károkat okozunk. Nem vagyunk őszinték és félünk.
Egy gyermeknek nem a nagyszülője, nem az édesapja, édesanyja halálos ágyánál kellene szembesülnie először az elmúlással, hanem a normális, traumamentes családi környezetben lenne jó megismernie az élet elkerülhetetlen és megváltoztathatatlan dolgait. Így amikor esetlegesen bekövetkezik egy tragédia, sokkal természetesebben viszonyulhatna hozzá. Ezzel szemben a szülők rendre – kíméletből, féltésből – elszigetelik gyermekeiket, olyan dolgoktól próbálva megvédeni őket, amelyektől nem lehet – magyarázta nyitó előadásában a Napfogyatkozás Egyesület által Budapesten szervezett, a gyermekek gyászáról szóló konferencián Simkó Csaba belgyógyász.

A doktor hospice-orvosként a rossz szülői beidegződéseket és a lehetséges jó megoldásokat is felvázolta, mint hangsúlyozta, nemcsak a szülők, de sokszor a szakemberek is tanácstalanok a kérdésben.

Ártó féltés

Egy tragédiát átélő kis- és nagyobb gyermekek jellemzően alulinformáltak, ugyanis a szülők mindent megtesznek annak érdekében, hogy megkíméljék őket a „rossz hírektől”. Sok esetben – például egy hosszú, elhúzódó daganatos betegség során – nemhogy nem beszélnek róla, nem is engedik például látogatni a hozzátartozót, gyakorlatilag teljesen izolálják, így a gyermek minden reális kapcsolatát elveszíti a szerettével, nincs információja, majd amikor bekövetkezik a tragédia, villámcsapásként éri.

A szakember szerint mindez nagyon káros, hiszen a feldolgozás, szembenézés helyett eltakarjuk a problémákat, ami később nagyon súlyos lelki traumákhoz vezethet. A gyermekben könnyen kialakul a lelkiismeret furdalás, amely tartósan meg is marad.

Nagyon fontos körülmény a gyermekek esetében, hogy – főleg kiskorban – sokkal egyszerűbben gondolkodnak, mint azt a felnőttek gondolnák. Simkó Csaba hangsúlyozta, többször egyszerű dolgokat kötnek össze, számukra teljesen logikusan: rossz voltam, anya meghalt, én vagyok a hibás.

Másrészről arra is figyelmeztetett, gyakran ringatjuk magunkat abba a tévhitbe, hogy tudjuk mi a jó a gyereknek, mert tudjuk mi van a fejében. Valójában erről fogalmunk sincs, „egy szülőnek csak halvány sejtései lehetnek erről”, akkor miért nem kérdezzük meg tőle? Miért nem kérdezzük meg, szeretné-e meglátogatni a kórházban apát?

A nyílt családi kommunikáció elengedhetetlen bármilyen trauma feldolgozásában. Nagyobb – főként kamaszkorban – mindez szorosan összefügg az iskolai környezettel. A pedagógusok – figyelmeztetett a doktor – megdöbbentően tájékozatlanok a gyermekek magánéletével kapcsolatban. Sok olyan esetről tud, amikor egy-egy tanárnak fogalma sem volt arról, hogy a gyermek azért nem teljesít, azért agresszív stb., mert családi tragédia történt. Egy sikeres feldolgozáshoz elengedhetetlen a támogató iskolai környezet létesítése: az osztály, a társak előzetes felkészítése, a gyermekkel való külön foglalkozás, szakember segítsége. Mindehhez természetesen a család és az iskola közötti megfelelő párbeszédre is szükség van.

Hogyan segíthetünk?

Az őszinte beszéd komoly prevenció. Egy gyermeknek meg kell tanítani, hogy a komoly dolgokról, történésekről bizony beszélni kell. A szakember szerint nagyon hasznos lehet, ha hetente legalább egy napot szánunk erre – akár lehet ez a tévéböjt napja is. Segíteni figyelemmel, időráfordítással, a biztonságérzet megteremtésével, magyarázattal, őszinteséggel lehet, mert a gyermeket nem megkímélni kell a tragédiától, hanem mellette lenni.

Sz.D.

Forrás: http://mno.hu/csaladhalo/apa-most-meg-is-halt-1192535

További olvasnivaló: http://epa.oszk.hu/02000/02002/00034/pdf/2009-4_simko-hogyan.pdf

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.