Részletek Schein Gábor íróval, költővel történt interjúból – „… eljutni a mélypontra, ahogy Pilinszky írta, az tényleg ünnepi. ..”

Magyar Narancs: „A halál baglyát/nyolc hónapig nem űzte el az ágyam fölül/se gond, se imádság”, írod a Gyógyulás című versben. Volt olyan pillanat, amikor felmerült benned, hogy nem akarsz minden áron meggyógyulni?

Schein Gábor: Nem. Családom van, és úgy érzem, dolgom is van még. A betegség rengeteg életerőt szabadított fel bennem. 2014 júniusában diagnosztizálták a rákot, akkor kezdődött egy hosszadalmas betegségtörténet, aminek az elején nem lehetett tudni, túlélem- e. Közben súlyos tüdőembóliát is kaptam, amit majdnem két hétig nem ismertek fel. Ez önmagában is életveszélyes. Összesen nyolc hónapig tartott a kezelés. 2015-ben megműtöttek, amit a kemoterápiával nem lehetett eltüntetni, azt kiszedték.

MN: Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy rákos vagy?

SG: Amit bárki más érezhetne ilyenkor. Még éppen csak a szót érzékeltem. A rémisztő szór. Megijedtem, hogy akkor talán itt most vége van az életemnek. Eljött, amire gondoltam, és így jött el. De meglepően gyorsan jött a következő fázis, a betegség elfogadása. Már nem a szóé, hanem annak az elfogadása, amit a betegség napról napra jelent. Vizsgálatok, fájdalmak, rosszullétek, várakozások. Sok mindent meg kellett tanulnom a betegségről, a testemről, az egészségügyről, amiről korábban fogalmam sem volt. Ennek a tudásnak a gyors elsajátítására feltétlenül szükség van. Magyarországon jórészt ezen múlik, hogy életben maradsz e. Ekkortól a félelem többnyire nyugalommal párosult. Azt gondoltam, ha most itt vége van az életemnek, akkor nagyon szépen köszönöm, hogy ennyi lehetett, és jó lehetett. A betegség azzal is jár, hogy folyamatosan érzékeled az összes testi és lelki történést egyszerre. És minden a leganyagszerűbb tapasztalatokba van ágyazva. Fájdalom, izzadás, hányinger, gyengeség. A puszta létezés. Ez valójában csodálatos.

MN: Úgy érzed, felemelő?

SG: Nem akarom visszamenőleg megszépíteni a tapasztalatot, és nem akarok szavakat sem rápecsételni. A hatalmas fájdalmak szünetében, a teljes gyengeség és kiürülés közepette, vagy mondjuk egy műtét előtt, amikor nem tehettem mást, mint hogy ráhagyatkoztam, ami történik, ami történni fog, akkor pillanatokra olyan érzés járt át, mintha valami nagyon szép zenét hallgattam volna.

MN: Gondolkoztál azon, hogy miért lettél beteg? Kellett a gyógyuláshoz az, hogy értelmet adj a betegségnek?

SG: A betegség alatt nem, erőm sem volt hozzá. Utána igen, de vigyázni kell, mert ezt nem lehet tudni. Az értelmezés azt is jelentené, hogy megtaláljuk a szükségszerűséget a betegségben és aztán a gyógyulásban, csakhogy ennél én sokkal kevesebbet tudok a genetika, a biológia, a pszichés folyamatok és a véletlen összejátszásáról. És mégis megkérdeztem magamtól, újra és újra, hogy miért lettem beteg. Ez lényegében azt jelenti, hogy hogyan szeretnék tovább élni, min szeretnék változtatni. Mi az, amit nem bírok el ugyanúgy tovább. De a betegség súlyát érdemes levenni a kérdésről.

MN: Miben változtatott meg a tapasztalat?

SG: Nehéz erre válaszolni. Nem úgy változtat ez meg, mint a villámcsapás, hanem szép lassan dolgoz át. Amikor tüdőembóliával feküdtem az intenzív osztályon, dolgoztam. Olyan összeszedett tudtam lenni, amennyire talán soha. Ez a képesség kitartott egy ideig, aztán jobbára elveszítettem, de időnként visszatért. Azt hiszem, a legnagyobb változás az, hogy bátrabb és szabadabb lettem.

MN: Engem talán nem is az ijesztene meg, hogy beteg vagyok, hanem az, hogy ezt mindenki tudja. Tehát mások csak a betegség szűrőjén képesek hozzám eljutni.

SG: Ez magától értetődő. Egy nagy betegség az ember egész létezését kiragadja az addigiakból. A családtagokét is. De mi lenne ebben félelmetes? A törékenységünk? Azok vagyunk, végtelenül törékenyek, ahogyan a viszonyaink is. De törékenynek lenni és összetörni, eljutni a mélypontra, ahogy Pilinszky írta, az tényleg ünnepi. Úgy ünnepi, hogy semmiféle külsődlegessége nincs, csak valami nagy és alig-alig elmondható intimitása. A többi beteg közelségében átélt intimitás is ide tartozik. Ott egészen mélységes szolidaritás és összetartozás keletkezik. Nehéz erről beszélni, és fájdalmas is, mert egy részük már nem él. Persze az él és nem él közötti határ sokkal vékonyabb és áttetszőbb, mint ahogy a szép egészségünket élve elképzeljük.

MN: Egyértelművé vált, hogy írsz a betegségedről?

SG: Azonnal eldöntöttem, hogy nem fogok naplót írni. Nem kezelem irói anyagként, ami történik velem, nem dokumentálom az állapotomat. Nem szolgálom ki „szenzációval” a mai voyeurkultúrát. Átélem, ami történik velem, és ha ebből íródik vers, akkor az természetes, ha nem íródik, az se baj. Semmiképpen sem teszem közszemlére, hanem meghagyom saját intimitásában.” ….

Pálos Máté interjúja. Magyar Narancs 2017. július 13. 8-10. old.

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

Oliver Sacks: Saját életem

Egy hónapja úgy éreztem, kiváló, sőt kirobbanóan jó egészségnek örvendek. Nyolcvanegy évesen még mindig leúsztam a magam napi másfél kilométerét. De ennek vége: pár héttel ezelőtt megtudtam, hogy a májamon többszörös áttétek vannak. Kilenc évvel ezelőtt kaptam a diagnózist, hogy a szememen egy ritka daganat, melanóma alakult ki. A sugárkezelés és a lézeres műtét következtében végül erre a szememre megvakultam. És bár a szemen kialakult melanómák csupán ötven százalékában képződik később áttét, az én esetemben ennek a valószínűségét még kisebbre becsülték – egyszerűen pechem volt.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy az első diagnózis után még kilenc évet kaptam, amit jó egészségben és munkával töltöttem, most azonban szembe kell néznem a halállal. A rák már a májam egyharmadát uralja, és bár a terjedését le lehet lassítani, a ráknak ez a fajtája megállíthatatlan.

Most már csak rajtam áll, hogyan töltöm el a hátralévő hónapokat. A lehető legszínesebb, legátéltebb, legtermékenyebb módon kell tehát élnem. Ebben egyik kedvenc filozófusom, David Hume szavai bátorítanak, aki, miután hatvanöt éves korában megtudta, hogy halálos beteg, 1776 áprilisában egyetlen nap leforgása alatt papírra vetette rövid életrajzát, aminek Saját életem címet adta.
„most arra számítok, közel a vég – írja. – Betegségem kevés fájdalommal járt, s ami még különösebb, testem gyengülése ellenére szellemi erőm egy pillanatra sem hanyatlott … Tanulmányaimat a régi hévvel folytatom, s társaságban is ugyanolyan vidám vagyok.”

Szerencsés vagyok, hogy nyolcvanon is túl még élek, és az a tizenöt év, amit Hume hatvanöt esztendején felül jutott nekem, munkával és szeretettel teljes volt. Ez idő alatt öt könyvem jelent meg, és befejeztem az önéletrajzomat is (jócskán vaskosabb, mint Hume pár oldalas írása), több másik könyvem pedig majdnem a végső változatig jutott.
Hume így folytatja: „Szelíd természetű ember voltam, önmagán uralkodni képes, nyílt, barátságos és víg kedélyű lény, aki ragaszkodó, békés hajlamú és minden szenvedélyében mérsékletes.”
De itt véget is ér a hasonlóság köztem és Hume között. Mert bár jómagam is sok szeretetteljes baráti és egyéb kapcsolatot ápolhatta életem során, és nem voltak igazán komoly ellenségeim, azt nem mondhatom (és senki sem mondhatja, aki valamelyest ismer), hogy szelíd természetű lennék. Éppen ellenkezőleg: lobbanékony természetem van, végletesen tudok lelkesedni, és ha a szenvedélyemről van szó, nem ismerek mértéket.
Mégis, Hume esszéjének egy mondata számomra különösen igaznak tűnik: „Ember szinte alig lehet távolabb az élettől, mint amilyen távol most én vagyok.”

Az elmúlt pár napban úgy voltam képes visszatekinteni az életemre, mintha valami magaslatról néznék le egy tájra, és sokkal mélyebb értelmet nyertek a kapcsolódási pontok az egyes részek között. Ez nem azt jelenti, hogy bevégeztem. Éppen ellenkezőleg, talán sohasem éltem meg ilyen intenzíven, remélve és akarva, hogy elég időm lesz rá, hogy a barátságaimat elmélyítsem, hogy minden szerettemtől elbúcsúzhassak, hogy írhassak és utazhassak, ahogy erőm engedi, hogy még jobban megérthessem és átláthassam a dolgokat köröttem.
Ehhez vakmerőségre, tiszta és egyenes beszédre lesz szükség, rendeznem kell a dolgaimat a világgal. De lesz még idő nevetésre (és talán egy kis csacskaságra) is.

Hirtelen minden cél világos és egyértelmű. Nincs idő semmi lényegtelenre. Magamra, a munkámra és a barátaimra kell koncentrálnom. Nem kell többé óránként a híreket figyelnem. Nem kell a politikusok ígéreteivel vagy a globális felmelegedéssel törődnöm.
Nem közömbösségről van szó, inkább távolságtartásról: ugyanolyan mélyen érint a közel-keleti helyzet, a globális felmelegedés vagy a növekvő társadalmi egyenlőtlenség, mint eddig – de én már semmit sem tehetek, orvoslásuk a jövőre vár. Mindig örömmel tölt el, amikor tehetséges fiatalokkal találkozom – például azzal, aki a biopsziát végezte, és kimutatta az áttéteimet. Úgy érzem, a jövő jó kezekben van.

Az elmúlt tíz-egynéhány évben sokan mentek el szeretteim közül. Az én generációm már távozóban van, és minden egyes halál olyan érzés volt, mintha belőlem szakítottak volna ki egy darabot. Amikor elmegyünk, senki nem lesz megint ugyanolyan, mint valaki más volt. Amikor valaki meghal, nem pótolható. Olyan űrt hagy maga után, ami nem betölthető, hiszen minden emberi teremtmény közös sorsa – genetikai és biológiai rendeltetése – hogy egyedülálló legyen, hogy a saját útját járja, a saját életét élje és a saját halálát halja.

Nem áltatok senkit: félek. De a legerősebb érzés bennem mégis a hála. Szerettem és szerettek, rengeteget kaptam és cserébe valamennyit adtam is, olvastam, utaztam, gondolkoztam és írtam. Társalogtam a világgal, abban a különleges diskurzusban, ami olvasók és írók között alakul ki.
És mindenekelőtt érző lény voltam, gondolkodó állat ezen a gyönyörű bolygón, és ez már önmagában is kivételes kegy és csodálatos kaland volt.

In: Oliver Sacks: Hála. Park Könyvkiadó, 2017

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

Schein Gábor: Üdvözlet a kontinens belsejéből

Versek, üzenetek az onkológia világából. Köszönet érte.

Lövészárok

Mikor új beteg lép a kórterembe,
mindenki látja rajta, hol tart.
A kezdőknek még van hajuk
és szemöldökük. Rémültek. Nem értik,
miért juttatta őket ide a sors.
Aki másodszor, vagy harmadszor jön,
teljesen kopaszon, úgy rakja ki
a papucsát, a fogmosó poharát,
mintha hosszú utazásból tért volna
végre haza. Bízik vagy sem, elvégzi
a dolgát. Nem csinál ügyet a hányásból.
Abból sem, ha rossz leletet kap.
Aki több hónapja van itt, és átmeneti
javulás után romlanak eredményei,
növekszik a daganat a gyomrában,
vagy új tumort találtak a homloka mögött,
megmutatja, hol van, annak már
nincs ereje se félelemre, se bizakodásra.
Arra sem, hogy külön figyelmet követeljen
magának. A nővérek úgy bánnak vele,
ahogy egy régi és szeretett, de már
selejtezésre váró bútordarabbal szokás.
Ő kapja utoljára az infúziót, és nem
kérdezik meg, volt e széklete.

Külön test mindegyik. De mint
gémberedett lábú katonák a sáros
lövészárokban, egybetartoznak.

Kavics

Nektek, akik eljöttetek hozzám,
odaültetek az ágyam mellé,
vagy sétáltatok velem a kórház kertjében,
amíg el nem fáradtam, és szemetekben
óvatos félelemmel azt mondtátok,
legyek erős, szükség van rám,
és nektek, akiket elnémított a hír,
de gondoltatok rám,
a barátotokra,
és neked, Uram, akihez viszont én nem
tudtam régen szólni, szem elől
veszítettem menekülésed helyszíneit,
nektek mind tudnotok kell,
hogy a napok és az éjszakák sora,
melyet különféle kórtermekben
a lélegzet görcsei közt,
fájdalmakkal, kimerülten, összetörve,
a halál közelében töltöttem,
szép volt, szép volt, szép volt:
mintha egy elfelejtett templom
falához tapasztottam volna magam,
és fájdalmakkal, kimerülten, összetörve
elmerültem a láng nélküli fényben,
de ne kérdezzétek, mi volt ott,
semmi, amit most megmutathatnék nektek,
semmi, ami többet ér egy kavicsnál,
melyet egy tóba dobtok,
csak azt tudom, hogy miután fölkeltem,
és lassan visszatért az erőm,
hogy járjak a napok zajában,
még sokáig visszakívántam a betegséget,
féltem, hogy elveszítem ajándékait,
körülhatárolhatatlan hiány maradt utána.

In: Schein Gábor Üdvözlet a kontinens belsejéből. Jelenkor, 2017

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

A véletlen szerepe a tumoros folyamatok kialakulásában

A vitainditó közlemény: Tomasetti, Cristian, Lu Li, and Bert Vogelstein. “Stem cell divisions, somatic mutations, cancer etiology, and cancer prevention.” Science 355, no. 6331 (2017): 1330-1334.

Két évvel ezelőtti, nagy vihart kavart írásuk után Cristian Tomasetti matematikus és Bert Vogelstein, a Johns Hopkins University onkológusa újabb nagyszabású elemzésben vizsgálta a tumoros folyamatok kialakulásának okait. A Science című tudományos folyóiratban megjelent írás 69 ország populációjában elemezte különböző tumortípusok kialakulásának okait 432, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) által számon tartott tumorregiszter alapján.

Az elemzés tárgya volt mind a 17 olyan tumoros folyamat, amelyre vonatkozóan az IARC őssejtszintű adatbázist tart nyilván. A jelenlegi tudományos konszenzus alapján a rosszindulatú daganatok kialakulása olyan folyamatosan felhalmozódó génmutációk következménye, amelyek fokozni képesek az adott szövetet alkotó sejtek proliferációját. Ezen mutációkat okozhatják környezeti tényezők, illetve örökletes faktorok is.

Tomasetti és Vogelstein hipotézise alapján azonban egy harmadik, független tényező is hozzájárulhat a rák megjelenéséhez — mégpedig a DNS osztódása során megjelenő véletlenszerű hibák okozta mutációk, a random variancia hatása.

2015-ben végzett, az Egyesült Államokra korlátozódó kutatásuk során kimutatásra került, hogy az egyes szövettípusokban előforduló tumorok életciklus-kockázata összefügg az adott szöveteket alkotó egészséges őssejtek összes osztódásának átlagos számával. A jelenlegi, kutatás megerősíteni látszik ezt az eredményt, az összes vizsgált országban erős, statisztikailag szignifikáns összefüggést kimutatva a két vizsgált tényező között.

A Cancer Research UK által nyilvántartott epidemiológiai adatok és a genomanalízis módszertanának integrálásával a kutatók felvázolták az örökletes tényezők, a környezeti hatások valamint a random variancia által okozott génmutációk arányát 32 különböző tumortípusnál. Számításaik szerint az összes génmutáció 29%-a tudható be különböző, befolyásolható külső környezeti tényezőnek. Ezen arány azonban széles skálán változhat: a tüdő, a nyelőcső vagy a bőr malignus folyamatainál a környezeti hatás okozta mutációk aránya a 60%-ot is meghaladja, azonban a prosztata, a mell vagy az agytumoroknál a 15%-ot sem éri el. Örökletes okok csupán a mutációk 5%-ának a hátterében voltak fellelhetők, míg a mutációk 66%-a a random varianciának köszönhető.

A szerzőpáros korábbi írása meglehetősen felforgatta a szakmai közvéleményt, mivel számos szakértő szerint a véletlenszerűség hangsúlyozásával a rákmegelőzés fontossága ellen kampányoltak. Természetes hát, hogy a jelenlegi tanulmányt is kiemelt figyelem övezte a tudományos világban. A kritikusok felrótták, hogy a tanulmány nem foglalkozott azzal a felvetéssel, hogy a környezeti tényezők tumorképződésre gyakorolta hatása a mutációkon túl is megjelenhet.

Ross Prentice, a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ biostatisztikusa kihangsúlyozta: számos tényezőtől függhet az, hogy a káros mutációk létre tudnak-e hozni invazív tumorokat: befolyásolhatja ezt többek között a szervezet inzulinszintje, a gyulladásos paraméterek milyensége, vagy akár az obezitás is. Mások vitatták a szerzők metodológiáját is. Richard Gilbertson, a Cambridge tumorbiológusa szerint a szerzők egy túlzottan leegyszerűsítő választ adtak egy nagyon komplex problémára. Két évvel ezelőtt a hangos bírálók közé tartozott Anne McTiernan, a Fred Hutchinson Rákkutató Központ epidemiológusa is, aki ezúttal is szkepticizmusának adott hangot. Szerinte köztudomású az öröklés és a környezeti hatások szerepe a tumorgenezisben, azonban a Tomasetti és Vogelstein által felhasznált adatok nem bizonyítják kellőképpen a véletlenszerűség kiemelt szerepét a mutációk kialakulásában.

Ám a szerzők eredményei méltatást is kaptak. Brian Druker, az Oregoni Egyetem Rákkutató Intézetének vezetője dicsérte, hogy Tomasettiék írása hiánypótló lehet számos jelenleg is ismert jelenség hátterének megértéséhez. Elmondta, hogy a tumoros betegek kezelése során gyakran felmerül a magyarázat keresése, annak megválaszolása, hogy ‘miért pont én’ — és az adatok azt mutatják, hogy sokszor nincs más magyarázat, csak a véletlenszerűség. Daniel Haber, a Massachusettsi Kórház Rákkutató Központjának igazgatója pedig felhívta a figyelmet arra, hogy megtévesztőek azok a viták, amelyek a mutációk okozóinak pontos megoszlásáról folynak: az igazán lényeges javaslat a korai diagnosztika fontosságának hangsúlyozása. Ebben a konklúzióban Vogelstein és Tomassetti is egyetért. A kutatás vezetői számos fórumon hangsúlyozták, hogy ugyan a random variancia mutációk kialakulásában játszott domináns szerepe alátámaszthatja a véletlen fontosságát a tumorgenezis folyamatában, azonban ez nem jelenti a prevencióra való törekvés haszontalanságát. Kiemelték hogy egy tumor kialakulásához számos mutáció egyidejű fennállására van szükség, amelyek egy része igenis kezelhető életmódváltással, testsúlykontrollal, valamint a dohányzásról való leszokással.

A véletlenszerűség tényezővé válása miatt azonban elengedhetetlen prioritásként kezelni a szekunder prevenció eszközeinek nagyfokú fejlesztését is, mivel számos tumortípus megfelelő kezelése csupán a kellően korai diagnosztizálás és a hatékony terápia kiválasztása útján érhető el. A szerzők bíznak abban, hogy a korai felismerés eszközeinek fejlesztése lehet tanulmányuk egyik fő eredménye, ezen célkitűzés fontosságát pedig a szakmában ritka módon egyértelmű szakértői konszenzus övezi.

Vitainditó közlemény: Tomasetti, Cristian, Lu Li, and Bert Vogelstein. “Stem cell divisions, somatic mutations, cancer etiology, and cancer prevention.” Science 355, no. 6331 (2017): 1330-1334.

Cseh Katalin dr.
eLitMed.hu
2017. 04. 24.

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

Rákbeteg a családban – foglalkoztatottsági és anyagi nehézségek a családban

Segítségért kiáltanának a daganatos betegséggel küzdő, eleve nehezebb anyagi körülmények között élő emberek családtagjai itthon is, ha valóban lenne kinek.

Legújabban kanadai kutatók (Journal of Health Economics) foglalkoznak azzal, hogy milyen mértékben változik a jövedelem akkor, ha valaki komoly beteg lesz a családból. Kimondják: olyan esetekben, amikor egy családtag rákbetegség diagnózisával, kezelésével kell, hogy szembenézzen, ez egész családra anyagi problémák is várnak. Aktuálisan és távlatilag. Hiszen a beteg családtag általában nem tudja folytatni a munkáját, és a gondozó hozzátartozó csökkenti munkaterhelését azért, hogy segíteni tudjon a megküzdésben.

Mint onkológiai területen tapasztalatokkal rendelkező pszichológus, hozzátehetem, hogy a beteg családtag meggyógyulása esetén ragyogó érzés azt tudni, hogy segítséget kapott a beteg, akkor és ott, amikor erre szükség volt. Érzelmileg erősíti a családtagokat az összefogás, koherensebbé teszi a család működését. Ha meghal a rákbeteg, akkor a gyászolók súlyos veszteség érzését enyhíti, hogy mindent megtettek, amit meg lehetett tenni szerettükért, akkor, amikor lehetett. Sajnos ez a kérdés azért nem ilyen egyszerű, hiszen a diagnózis és kezelés miatt kialakuló érzelmi shock, a realitás érzék gyengülése, a tagadás, mint lelki védekezés, a lelki regresszió, stb. mind-mind befolyásolja a betegek és hozzátartozóik döntési képességét. Ezért is fontosak a professzionális és empatikus segítők e területen.

Bővebben: http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0167629616305720
https://www.sciencedaily.com/releases/2017/04/170424110710.htm

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

Újra a rákbetegségek lehetséges lelki okairól

Lehet e lelki oka a rákbetegségeknek? Igen érdekes kutatási eredmény jelent meg a napokban Tomasz Witkowski blogjában a rák kialakulásában feltételezhetően szerepet játszó tényezőkről, nevezetesen a lelki okokról. A klinikai szakpszichológusok, onkopszichológusok, természetgyógyászok és pszeudopszichológusok is sokat foglalkoznak ezzel az elterjedt és népszerű, valójában stigmatizáló, a felelősséget a betegre vetítő mítosszal. Elterjedt, de kutatásokkal nem meggyőzően igazolt vélekedés, hogy a negatív gondolkodás, a pesszimizmus és a stressz megteremti a feltételeket, és hozzájárul a rák kialakulásához..

A Psycho-Oncology-ban négy koreai tudós meta-analizis útján próbált választ adni e kérdésre. A rákbetegek depressziójával foglalkozó tengernyi tanulmány közül csak 9 felelt meg a kutatási kritériumoknak! A metanalizis szerint nem volt kimutatható, hogy a klinikai depresszióban szenvedő embereknél gyakoribb a rákbetegség kockázata. Szeretném megemlíteni, hogy 10 évig dolgoztam a HIETE Nyéki úti pszichiátriai részlegén, főként depressziós betegeket kezelő osztályon. Magam tapasztaltam, hogy a depresszió miatt pszichiátriai kezelésben részesülőknél gyakorlatilag nem fordult elő rákbetegség kialakulása.

Számos más tanulmány meggyőzően kimutatta, hogy a negatív gondolkodás, pesszimizmus, a stressz és a rákbetegség kialakulása között nincs direkt összefüggés.

A tanulmány azzal zárul, hogy valójában nem vagyunk képesek befolyásolni a rákot okozó tényezők túlnyomó többségét, és vannak ma még olyanok is, amelyek ismeretlenek.

Klinikai onkológiai tapasztalataim alapján újra és újra megerősíthetem: a rákbetegek sokfélék, vannak közöttük inkább introvertáltak, vagy éppen extrovertáltak, magányosak, vagy rengeteg emberi kapcsolattal rendelkezők, éppen boldogok, vagy boldogtalanok, stb. Ami kicsit hasonlóvá teheti a rákbetegeket egy időre, az a diagnózisközlés utáni érzelmi-shock állapota és annak jellemzői: lehangoltság, életveszély érzés, elszemélytelenedés, vagy éppen pánik állapot.Ezúton is köszönöm azon a rákbetegek nyitottságát, akik ugyan nem kértek kezelésük idején pszichológiai segítséget, de sokat beszélgettek velem az osztályon, kérésemre.

Nem állom meg, hogy ne üzenjem ezen a csatornán keresztül is, hogy a szenvedélybetegségek jelenléte, az elhízás, a mozgásszegény életmód viszont bizonyítottan hozzájárul a rákbetegségek kialakulásához. Küzdjünk a megfelelő, kisgyermekkorban elkezdett, betegségeket megelőző prevencióért és az egészségtudatos életmód megvalósíthatásáért!

Bővebben:
New meta-analysis undermines the myth that negative emotions can cause cancer
http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/pon.4084/abstract

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

Az elektronikus könyvtárban is olvasható már az Onkopszichológia a gyakorlatban c. tankönyvünk

Örömmel jelentem, hogy könnyen olvasható változatban itt a könyv: http://www.mek.oszk.hu/16600/16625/

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

A daganatos betegségek megelőzési lehetőségei a családban

A Rák ellen az emberért a holnapért társadalmi alapítvány február 1-én Életminőség Szimpóziumot szervezett volna “Komplex egészségfejlesztési program a daganat ellen, az egészségért!” címmel. Pár napja kaptam az értesítést, hogy technikai okok miatt a rendezvény elmarad, amit nagyon sajnálok. Értékes program lett volna. Közzé teszem a tervezett előadásom absztraktját:

A daganatos betegségek megelőzési lehetőségei a családban
dr. Riskó Ágnes klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, Országos Onkológiai Intézet

A rákbetegség hazánkban már népbetegség. Az onkológiai statisztikáink mindkét nemben és szinte minden betegség-lokalizációban Európa legrosszabb értékeit mutatják. A rákhalálozási adataink is drámaiak.
A betegségek megelőzése jelentős szempont már a fogantatás előtt, a várandóssági időszakban, a születés után, az egész emberi élet folyamán, a halál bekövetkeztéig.

A primer onkológiai prevenció fő célja a rákbetegségek kialakulásának komplex megelőzése. A prevencióban szerepet játszó pszichoszociális rizikó faktorok meghatározása, hatásainak azonosítása és uralása fontos és ígéretes célkitűzés. A főbb pszichoszociális rizikó tényezők: kockáztató életmód, az ún. rizikó magatartások, valamint a szükséges együttműködés buktatói a megelőzés folyamatában.

Az onkológiai megbetegedések megelőzésének főbb pszichoszociális nehézségei:
• A jólét és az egészség elérésének terén kialakult, rögzülő társadalmi egyenlőtlenségek bizonyítottan szerepet játszanak a daganatos betegségek keletkezésének gyakoriságában, emelkedésében, a vizsgálatokhoz, kezelésekhez, kontrollokhoz jutásban és a szükséges együttműködésben.
• A fokozottan veszélyeztettekre jellemző a szegénység, a toxikus/kedvezőtlen/traumatizáló környezeti, társadalmi/családi helyzet (pl. korai szeparáció a szülőktől, szenvedélybetegségek jelenléte, bármely abúzus elszenvedése), koragyermekkortól kezdve az alapvető egészségügyi és lélektani ismeretekkel kapcsolatos tájékozatlanság, az iskolázatlanság, a kisebbséghez tartozás, és a nyelv-használati, nyelvismereti nehézségek.

Új szemléletre, ennek alapján kibővített gyakorlatra van szükség az elsődleges megelőzés pszichoszociális területén!
Fő Jellemzői: testi-lelki, kapcsolati egészségtudatosság, pszichoszociális éberség. A pszichoszociális szemponttal kibővített új megelőzési gyakorlat főbb jellemzői: pszichiátriai/pszichológiai tünetek tudatos megelőzése, főként a terjedő szenvedélybetegségek megelőzése, korai diagnosztizálása és kezelése, a rák kockázat-csökkentési módjainak közismertté tevése, ezirányú aktivitásra szólítás a családi életben és azon túl.

Miért nem sikeresebb a rákbetegségek prevenciója napjainkban? Az onkológiai prevenció kiegészítése pszichoszociális tényezőkkel és gyakorlattal drámai, kedvező változásokat hozhat:

1. Tegyük mindenki esetében, mindenhol divattá az egészséges (de nem hipernormális) életmódot!
2. Tegyük ismertté mindenki számára az új prevenciós szemléletünket és segítsük beilleszteni a gyakorlatba: kapcsoljuk össze az onkológiai és pszichoszociális szempontú és tartalmú megelőzést, különös tekintettel az anyák, a szülők korai lehetőségeire az egészséges életmód komplex átadásában, oktatásában. Vezessük be az ún. „rizikóról szóló kommunikáció” fogalmát, tartalmát és gyakorlatát a teljes lakosság prevenciójának megvalósításaa érdekében!

Rákmegelőzési lehetőségek a családban

• A rákbetegségek hatékony, hosszú távú megelőzése már csecsemőkorban kezdődik: figyelem adás, a nemverbális és verbális kommunikáció folyamatos fejlesztése, különös tekintettel a reflektív anya/apa kapcsolatra és az “elég jó” korai kötődés lehetőségének megadására, a tisztálkodási/étkezési szokások megtanítására, a normális testsúly fenntartására, a teljes értelmi, érzelmi és kapcsolati élet fejlesztésére, a lelki problémák/tünetek, kockáztató magatartás megelőzésére, felismerésére, felelősségteljes kezelésére.
• A szülők és más hozzátartozók a mentalizációs folyamatok, és az általános tudás első forrásai, az egészségtudatos gondolkodás és a kívánt életmód elsajátításának bázisai, etalonjai és motivátorai.

Ne várjunk a tudatos cselekvéssel egy napot sem. Bármely szakaszában is tartunk életünknek, a változtatásokat érdemes elkezdenünk!

http://cancer-code-europe.iarc.fr/index.php/hu/12-mod

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

Miért fontos beszélnünk a rákbetegségek megelőzési lehetőségeiről a mindennapi életünkben?

Közzéteszem azt a rövid előadásomat, amit egy dunántúli faluban tartottam a nyáron. Szemlélteti a hazai egészség megtartása iránti tudattalan attitűdöt, hogy a gondosan előkészített, (önkormányzat tagjai, óvoda, iskola pedagógusai, háziorvos, szülők közössége már előzetesen tudott róla) intenzíven meghirdetett előadásra a szervezőkön kívül egy érdeklődő jelent meg. Az érdeklődő édesanya számos kérdést is feltett, tehát ő jelen volt. De hol voltak a többiek? Nem kell hangsúlyoznom, hogy büntetéssel, ijesztgetéssel semmire sem fogunk jutni a betegségek prevenciója terén. Alulról építkező, az anyákat, a szülőket, nagyszülőket egyenrangú partnernek tekintő csapat kiépítése elkerülhetetlen. Ehhez alázatra, szívós munkára van szükségünk. Kezdjük el az igazi, tartós eredményez vezető prevenciót! Ime az előadás vázlata:

Miért fontos beszélnünk a rákbetegségek megelőzési lehetőségeiről a mindennapi életünkben?

• Mert a rosszindulatú daganatos betegségek nagyon gyakoriak a világon, még inkább Magyarországon (vastag-, végbélrák, tüdőrák „dobogós”)
• Mert az időben történő szűréssel, az esetleges diagnózis megállapításával és a mielőbbi korszerű kezelések alkalmazásával a rák ma már nem halálos kór. Sőt, egyre több ember hosszú időn keresztül, akár élete természetes végéig együtt élhet e betegséggel.
• A rákos esetek fele megelőzhető lenne egészséges életmóddal és bizonyos fertőzések megelőzésével (a Helicobacter baktérium gyomorrákot, a Hepatitis B és C virusok a májrák, a HPV a méhnyakrák kockázatát növeli)

Kedveljük meg az egészséges életmódot!

1. Ne szokjunk rá, vagy hagyjuk el a dohányzás bármilyen formáját
2. Csökkentsük az alkoholfogyasztást elfogadható mértékűre
3. Táplálkozzunk egészségesen, érjük el az egészséges testsúlyunkat
4. Az anyák a szoptatással csökkenthetik a rák kockázatát. A korai táplálási, gondozási helyzetben alakul ki az emberi kapcsolatok és kommunikáció alapja
5. Mozogjunk rendszeresen, napi 1 órát, a mozgás segít a krónikus stresszállapot megelőzésében/enyhítésében is, ami a hormonháztartáson keresztül gyengíti az immunrendszer funkcióit
6. Óvakodjunk a túlzott napozástól, a rákkeltő anyagoktól a környezetünkben
7. Gondoskodjunk a gyermekek részvételéről az oltási programokban (Hepatitis B, HPV)
8. Menjünk el a szervezett szűrővizsgálatokra (vastagbélrák, emlőrák, méhnyakrák)

Rákmegelőzési lehetőségek a családban

• A felnőttek a tudás forrásai és a tudatos életmód bázisai, egy életre bevésődő mintái
• A szülők, nagyszülők, majd a pedagógusok, egészségügyi szakemberek az egészségmegőrző és környezetbarát magatartás mintái, motiválói és mesterei
• A rákbetegségek megelőzése már a magzati korban is lehetséges, nyilvánvalóan a csecsemőkorban kezdődik: tisztálkodási szokások, normális testsúly, érzelmi élet fejlesztése, kommunikáció kibontakoztatása.alapvető test- testműködés – biológiai ismeretek elsajátítása, lelki problémák/tünetek, egészséget kockáztató magatartás megelőzése, felismerése, kezelése
• Egészségesen élni sok örömmel is jár!

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

Rákbetegségek megelőzési lehetőségei a családban – induljunk Charles Handy gondolataival

Egy új sorozatot kezdek az onkopszichológiai oldalaimon (itt és a FB-on), mert segíteni szeretnék embertársaimnak abban, hogy a nemzetközi, és saját onkológiai és pszichoterápiás klinikai tapasztalataim alapján mit tehetünk a családjainkban a rákbetegségek megelőzéséért. Ha szemléletünket sikerül bővíteni új szempontokkal, akkor az évi újbetegek száma – ami 2014-es adatok alapján Magyarországon 90 ezer „eset” fölött van – akár 35-40%-al is csökkenthető lesz. Ne feledjük a Talmud tanítását: „Aki megment egy életet, egész világot ment meg.”

Miért a családban van a legtermészetesebb erő a rákbetegségek megelőzésének komplex nehézségeit illetően? Charles Handy A második görbe c. könyvében találtam bevilágító gondolatokat témánk szempontjából (13. A jövő iskolái. 164-170.o.)
„A tanulásra nem mindig vagy a legtöbb esetben nem az osztályteremben kerül sor. ….. Valamilyen szinten mindannyiunkban benne lakozik a tanár. …. A jezsuitáknak igazuk van, amikor azt hangoztatják, a születés utáni első hét év meghatározó életünk mintázatainak kialakulásában. A család kell, hogy legyen az első iskolánk. A kíváncsiság benne éri el a tetőpontját, és ez az a hely, ahol a kényszer nélküli tanulás napi szinten zajlik. ….A jellem is a családban alakul ki. A fiatalok ott tanulják meg – vagy kellene megtanulniuk – hogyan kell másokkal együttműködni, felelősséget vállalni, gyakorolni az önuralmat, és felismerni mások szükségleteit. …… hogy megtaláljuk a módját segíteni a szülőknek abban, hogy – az élet első iskolájának vezetőiként – teljesíteni tudják a feladatukat.”

Nemsokára jönnek a gyakorlati szempontok, cselekvési lehetőségek.

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail