In memoriam Barabás Julianna – versei

Juliannát 1991-ben ismertem meg az Onkológiai Intézetben. Ő volt az első “tanító beteg”, akivel rendszeresen beszélgethettem, akit valóban meghallottam. Julianna halála pillanatáig tudott adni. Kézzel írt verseivel megajándékozott. Máig emlékezem rá, közzéteszem gondolatait-verseit, hogy mások is megismerhessék.

Barabás Julianna versei  1991


Klinikai hajnal
Kínosan fehér kórházi ágyban
Együtt a fájdalom, a rémület, a halál, –
És ott az ember.
Az ember, aki vár,
Várja az új napot, a holnapot.
Reméli a telet és imádkozik az első hóvirágért.
A lelkek remegése megszűri a csendet s benne
a csengő ismétlődő éles hangja jelzi
a cseppfolyós kilátás kétarcú istenét.
Megvallatott tekintet özön, vissza-vissza térő körmenete ez.
Keresztre feszülő sóhajok lassú elhalása és az engesztelő
Gondolat ránkosztott veressége egy novemberi nap hajnalán.
1991. november, B. Bel. 1. kórterem


Félelem
Próbálj engem úgy ölelni,
hogy ne férjen hozzám senkisem.
Tolvajok járnak körülöttem éhesen.
Lelkem már régen eltemettem
sírnélküli síromon kuporgok most és
hallgatom az örök éj zenéjét s a
férgeket kémlelem, melyek fogaikat
fenve várják, hogy érkezem.
Maradj még itt és tarts kezedben
Emeld rám tekinteted
Hozz le a komor felhők közül
Egy parány kék eget.
Úgy ölelj, hogy ne mehessek
Bármennyire várnak ott
Segíts ragyogni egy percig még egy
hulló csillagot.


Utazás
Viszem a keresztre feszített lelkem
Mint koldús a batyuját
Csupa rongyos foszlány, tépett vágyak,
összekuszált fonál.
Megyek és vissza nincs miért nézni
Velem van egész tragédiám és
nem hagyok senkinek nyomot az út porán.
Viszem a megcsonkított testem
És nem játszom, mint érzelgős bohóc
Lelkem mint koldús tarisznyája
Üres, megviselt daróc.


Könyörgés
Uram!
Bocsásd el letartóztatott lelkemet
Álmaim rácsnak feszülve
ablaknélküli vájatokba
szülik a halált.
De a készenlét sosem tökéletes.
Párnáim között a megbújt
félelem vigyáz.
Én fegyvertelen vagyok – Uram!
Nincs sem képzelt, sem valós
menedék.
Csak a jövő vakvágánya
rombol: hitet, értelmet, hűséget, szerelmet.
A táguló csendben rémület és                                                                                                   könyörgés van.-
Uram!
Végleges döntésedhez mérten – segíts! –
Taníts meg szeretni az életet akkor is, ha fáj.
Vagy – Segíts meg – Tanítsd
fogadni a halált.

Áttűnés!


Amíg kezed és ajkad lelked által
értem fohászkodik
Térdelj le hozzám, mert lehet, hogy
elmarad a mindenséget megrázó
kiáltás és nem hallatszik csak a
lélegzet
mely kifekszik holttestem fölött,
miután átszivárgott rajtam a halál
mint ruhafoszlányon a habarcs.

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.