Az onkológiai rehabilitáció fogalma, célja, feladatai, résztvevői

Dr. Molnár Zsuzsa, klinikai onkológus
Országos Onkológiai Intézet
Limfóma Centrum


Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értelmezése szerint a rehabilitáció tervezett, szervezett, általában több tudományág szakembereinek és a betegnek, valamint családtagjainak tudatos közreműködését igénylő, összetett, összehangolt, helyreállító tevékenység.  A rehabilitáció célja, hogy megelőzéssel, illetve ha a károsodás kialakult, akkor attól függően orvosi, pszichológiai, oktatási, foglalkoztatási, és szociális beavatkozásokkal segítsük a beteget a minél teljesebb gyógyulásban.  A rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők onkológiai rehabilitációja már a diagnózis közlésekor kezdődik (például fizikai, élettani és lelki károsodások megelőzése, a lehetséges legnagyobb mértékű csökkentése).
Az onkológiai rehabilitáció mindig egyénre szabott, és a beavatkozás a beteg számára megfelelő időben és módon történik. A rehabilitációs tevékenység széleskörű szemléletet és sajátos gyakorlati tudást feltételez a vizsgálatok, a beavatkozások, a kezelések, az orvosi ellenőrzések és a felépülés időtartama alatt. Ez azt jelenti, hogy az orvos és a többi egészségügyi szakember betegségmegállapító, illetve gyógyítási/kezelési felelőssége mellett, azzal egy időben, figyelemmel kíséri az adott beteg személyiségét, sorsát, jövőjét, életminőségét, és az egészségével kapcsolatos rövid-, és hosszú távú gondokat.
Az életminőség (QOl=Quality of Life) fogalmába az egészségi állapotból fakadó egyéni érzéseken (testi, lelki, szociális „jó-érzés” megléte) kívül egy sor külső tényezővel való elégedettség mértéke is beletartozik. A külső tényezők közé sorolhatjuk például a betegséggel és a kezeléssel kapcsolatos tünetek megfelelő kezelését, a képességek birtoklásának mértékét. Az életminőséget elsősorban kérdőívekkel vizsgálják a szakemberek. Az eredmények azért is fontosak, mert az onkológiai kezelés hatékonyságáról is információkat adhatnak.
A cél az, hogy a kezelés eredményeként a daganatos beteg elérje a tartós tünetmentességet, majd a gyógyulást, és a lehető legteljesebb testi, lelki, társadalmi, valamint foglalkozási/képzési teljesítőképességét.  Az onkológia területén a célokat a valóság figyelembevétele jellemzi, folyamatosan tekintetbe veendők a betegséggel kapcsolatos tények, a beteg pszichológiai és szociális, valamint kulturális sajátosságai, és a környezeti korlátok (például nincs kellő tájékozottság a rehabilitációs lehetőségeket illetően, szervezési problémák, intézményes hiányosságok).
A rehabilitációs tevékenység alapelve az, hogy a rehabilitációra kész (vagy azzá segítendő) beteg és lehetőség szerint családtagjai, valamint az onkológiai és rehabilitációs kezelőcsoport tagjai közösen vállalnak felelősséget a célok megfogalmazásában, és rendszeresen együtt dolgoznak a kedvező életminőség, a lehető legnagyobb önállóság és függetlenség megvalósításában, miközben rugalmasan reagálnak az alapbetegségre, annak esetleges változásaira, a felmerülő tünetekre, és problémákra.
I.   A daganatos betegek testi-lelki rehabilitációja (onkológiai-rehabilitációs kezelő csoport, életminőség, a daganatos betegségfolyamat kapcsán alkalmazható rehabilitációs lehetőségek, az egyes szervek, illetve szervrendszerek megbetegedéseinek kezelésekor alkalmazható rehabilitációs módszerek)
Tapasztalati tény, hogy minél többféle fogyatékossággal küzdő onkológiai beteget szükséges rehabilitációban részesíteni, és minél bonyolultabb a rehabilitációs probléma, annál többféle képzettségű szakembernek kell folyamatosan, egyben rugalmasan együttműködnie az onkológiai kezelő csapatban, illetve a rehabilitációs csoportban. Szükség esetén az onkológiai kezelőcsoportot egy ún. koordinátor kötheti össze a rehabilitációs szakemberek csapatával.

A napjainkban egyre bővülő onkológiai kezelőcsoport tagjai: patológus, radiológus, sebész, nőgyógyász, kemoterápiás szakorvos, sugárterápiás szakorvos, szaknővér, sztómaterapeuta (a sebész által kialakított szájadék kezelését megtanító szakasszisztens), gyógytornász, klinikai pszichológus, pszichiáter, szociális munkás, gondozó lelkész, dietetikus, önkéntes segítő.
A rehabilitációs csoport szokásos tagjai: orvos, pszichológus, gyógytornász/konduktor, ápoló, logopédus, dietetikus, foglalkoztató terapeuta, művészet-terapeuta, ortopéd műszerész, pedagógus, szociális munkás.
Onkológiai betegek esetében megkülönböztetünk fizikai, pszichológiai és szociológiai rehabilitációt.
Fizikai rehabilitáció
A fizikai rehabilitáció lehet valamilyen testi működés megjavítása (a gyakori, általános gyengeség enyhítése, a fájdalom kellő csillapítása, a megfelelő táplálkozás segítése, a testi változások miatt kialakult, vagy súlyosbodott szexuális problémák rendezése), hiányzó testi működés helyettesítése, vagy szervpótlás.
A daganatos betegek általános gyengesége
A gyakori általános gyengeség kiváltásában számos tényező játszhat szerepet:
·        Maga a daganatos betegség
·        Az alkalmazott onkológiai kezelések (sugár-, kemoterápia-, immun-terápia mellékhatása)
·        Bizonyos élettani működési eltérések (pl. vérszegénység)
·        Tartós ágyban fekvés (a mozgáshiány csökkenti az energiaszintet, hozzájárul az izmok sorvadásához, izületek beszűküléséhez, stb.)
·        Nem megfelelő táplálkozás
·        Nem megfelelő fájdalomcsillapítás
·        Bizonyos gyógyszerek alkalmazása
·        Lelki okok (későbbiekben térünk ki rá).
A gyengeség, a fájdalom, a csökkent teljesítőképesség és a mozgáskorlátozottság egymással szorosan összefüggenek. A gyengeség gyakori panasz már a betegség megállapítása előtt, a beavatkozások és a kezelések folyamán, és a tartós tünetmentesség kezdeti időszakában. A tünet kivizsgálása – a megfelelő kezelés kiválasztása érdekében – az első lépés, és a terápia megvalósítása különböző képzettségű szakemberek és az érintett beteg együttműködését igényli.
A daganatos betegek fájdalomcsillapítása
A fájdalom
a daganatos betegség első tünete is lehet, de sajnálatos módon a betegségfolyamat alatt is gyakori, mert körülbelül a betegek 50%-nál jelentkezik.  A betegség folyamán kialakuló fájdalom kb. 70 %-a a betegség, 30 %-a a kezelések következménye.                                                                                                                                          A fájdalomcsillapítás területén ma már rendelkezésre állnak a megfelelő gyógyszerek és módszerek, így a fájdalom az esetek 95%-ban igen jó hatásfokkal kezelhető tünet. A megfelelő fájdalomcsillapítás kiemelten nagy jelentőségű az onkológiai rehabilitációban, mert a daganatos megbetegedések rettegett következménye, ezért a betegekben a fájdalom jelentkezése gyakran erősebb félelmet kelt, és a félelem felerősíti a fájdalom átélését.                                                                                                                                  Szakértők szerint a legfontosabb teendő a megelőzés, a korai kórisme, és a korán felismert daganatos betegek oki kezelése.  Ugyanilyen fontos az előrehaladott rákbetegségben szenvedő ember bármely fájdalmának megfelelő kezelése, így az optimális életminőség biztosítása.
A daganatos beteg fájdalmának kivizsgálása, mérése, értékelése, megértése, kezelése és a mellékhatások kivédése sajátos ismereteket, és több egészségügyi szakterület együttműködését igényli.                                                                                                                       A fájdalomcsillapító kezelőcsoport szokásos tagjai: onkológus, sebész, sugár-terapeuta, neurológus, altató-orvos, pszichológus, speciálisan képzett szaknővér.                                                                                           A WHO 1986-os módszertani útmutatása alapján a daganatos beteg fájdalmát elsősorban gyógyszerekkel kell kezelni, körülbelül az esetek 75 %-ban. A fennmaradó 25%-ban a szervezetbe behatoló beavatkozásra lehet szükség: sugárkezelés, műtét, idegblokád, idegsebészeti beavatkozás, stb. A megfelelő gyógyszert megfelelő adagban, megfelelő időpontokban kell alkalmazni. Természetesen minden beteg számára elérhetővé kell tenni a korszerű fájdalomcsillapítást, és amikor csak lehet, igénybe véve a segítő családtagokat is.
daganatos fájdalom okai a következők lehetnek:
·        Maga a daganat (pl. csontdaganat miatt az idegek, a gerincvelő összenyomatása, zsigerek, erek daganatos beszűrődése, megnagyobbodása, nyálkahártya fekélye)
·        Az onkológiai kezelés/ek (pl. sebészeti beavatkozás után égő, zsibbadó, stb. fájdalom, kemoterápia alatt szétterjedő izom/izületi fájdalom, sugárzás után, a hegesedés következtében zsibbadás, fájdalom egy-egy ideg lefutása mentén, stb.),
·        A daganat okozta másodlagos elváltozások (székrekedés, felfekvés, hólyag-, végbél-görcs a leggyakoribb kiváltó tényezők),
·        Az ok lehet független a daganatos betegségtől (a daganatos betegnek is lehet fejfájása, csont, vagy izületi fájdalma, stb.).
A daganatos beteg fájdalmának értékelése olykor nehéz, hiszen a fájdalom átélése egyéni élmény. A tárgyilagos mérés kérdőívekkel, skálákkal történhet, melyekkel jól követhető a fájdalomcsillapítás hatékonysága is.
fájdalom kezelésében az az általános elv, hogy ameddig csak lehetséges, összetett onkológiai kezelést kell alkalmazni a daganatos betegség megfékezése, vagy meggyógyítása érdekében. Ha ez már nem valósítható meg, akkor a tüneti fájdalomcsillapítás a beteg életének végéig biztosítandó, akár kórházi, akár ambuláns körülmények között, ugyanígy a beteg otthonában is. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az orvosok és az egészségügyi szakemberek legfontosabb alapelve a beteg számára elérhető, lehető legjobb életminőség biztosítása.
A fájdalomcsillapítás elve a lépcsőzetes adagolás. Vannak olyan gyógyszerek (pl. nem opioid fájdalomcsillapítók), amelyeket a mindennapokban javasolhat a háziorvos, vagy akár reumatológus szakorvos is. A következő csoportba tartozó készítmények (például enyhe, majd erős opioidok) adásához a hozzászokás veszélye is csatlakozik, és ezek tompítólag hathatnak a betegek tudati állapotára. A harmadik csoportba tartoznak a kábító-gyógyszerek (morfium-készítmények). Elviselhetetlen fájdalom esetén ezek elrendelését a szakorvosnak meg kell fontolnia és ennek alapján javasolnia. Ezek a gyógyszerek heveny szükség esetén is rendelhetők.
A WHO ajánlásainak betartása esetén (megfelelő gyógyszer, illetve gyógyszer-kombináció adása, megfelelő adag alkalmazása, óra szerinti, folyamatos adagolás, lépcsőzetesség) a betegek többségénél a fájdalmak megfelelően enyhíthetők, a többi betegnél egyéb eljárásokkal (idegblokád, bőrön át alkalmazott elektromos ingerlő (stimulációs) eljárások, agystimuláció, akupunktúra, pszichológiai módszerek: hipnózis, biológiai visszacsatolás, lazítás) kell kiegészíteni a kezelést.
A táplálkozás rehabilitációja
A daganatos betegek esetében nagyon gyakoriak a táplálkozással kapcsolatos panaszok már a diagnózis megállapítása előtt (kb. 50 %-ban jellemző tünet a fogyás), még inkább jellemzőek a kezelések idején, de jelen lehetnek a tartósan tünetmentes személyeknél is.
A rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők esetében a leromlott fizikai állapot (cachexia tünetcsoport) gyakran megállapítható. A tumoros megbetegedés miatt kialakult cachexia oka folyamatosan kutatott, és az ma már egyértelmű, hogy több tényező okozza. Az ún. elsődleges cachexiát az étvágy elvesztése, az íz-érzés változása, a testtömeg csökkenése és anyagcserezavarok jellemzik. A másodlagos cachexia, a súlyvesztés valamely működési zavar (például a táplálékfelvétel mechanikus akadályoztatása), illetve az alkalmazott onkoterápia mellékhatásaként alakul ki.
A megfelelő táplálás megtervezésében a kezelőorvos nyújt segítséget, de kedvező lehet az onkológiai kezelőcsoporttal együttműködő dietetikus tanácsait is figyelembe venni.
Kiindulásul fel kell mérni a beteg tápláltsági állapotát, étkezési szokásait, figyelembe kell venni, hogy milyen típusú daganata van, és milyen kezelés alkalmazása tervezett, vagy történik.
Daganatos betegek esetében a leggyakoribb táplálkozási tünetekokok, és kezelési javaslatok a következők:
·        Az étvágy csökkenésének oka lehet a betegség, illetve az alkalmazott onkológiai kezelés. A szag- és ízérzés zavarai is vezethetnek a táplálkozás zavarához. Étvágycsökkentő lehet a nem, vagy nem jól kezelt fájdalom, fertőzés, valamint az ún. daganatos fáradtság, például izomszövetvesztés miatt. Lelki tényezőknek is lehet szerepe az étvágy csökkenésében, erről később lesz szó. Gyakori, kisebb mennyiségű, a kívánt ételekből álló étkezések tanácsoltak az energia és a fehérje pótlása érdekében.
·        Tumoros anyagcsere változások (megnövekedett alapanyagcsere, csökkent inzulin-érzékenység, stb.) is bekövetkezhetnek.
·        Hányinger: ez az egyéni, kellemetlen érzés bekövetkezhet az alapbetegség (ritkábban kísérőbetegség/ek) miatt, kemoterápia és alhasi besugárzás következtében. A kezelőorvos – általában gyógyszerek alkalmazásával – komoly segítséget nyújthat e tünet leküzdésében. Ez azért is fontos, mert a hányinger hatással van a hangulatra és a testi közérzetre egyaránt, agresszív érzéseket, szorongást és depressziós tüneteket egyaránt okozhat. Kedvező hatású lehet a komolyabb fáradtságot nem okozó, és rendszeresen végzett séta. A következő étkezési szokások bevezetése is segíthet: étkezés alatti ivás elhagyása, a kifejezetten édes, vagy zsíros, valamint a hideg ételek kerülése, és javasolt kétszersült, pirítós fogyasztása. A leghelyesebb a hányinger és/vagy hányás kialakulását megakadályozni. Folyamatos kezelés esetén már a kezelés gondolata, a kezelőszemélyzet, illetve a kezelés eszközeinek látványa is kiválthatja az úgynevezett megelőlegezett hányingert. Erre hajlamosíthat a kezelés iránti ellenszenv, a gyógyszerekhez társuló íz- és szagélmények, vagy a korábban eredménytelenül csillapított hányás. Ebben az esetben szorongáscsökkentők és pszichoterápiás módszerek rendkívül hatásosak.
·        Nyelési zavart szájüregi gyulladás, fekély (eredményesen kezelhető), nyelőcső daganat, illetve nyelőcsőtubus okozhat. Orvosi kezelés, és folyékony-pépes, hidegen tálalt étrend javasolt, de szükség lehet folyékony tápszerre, és/vagy tubuson át történő táplálásra is.
·        Étel-undor onkoterápiát követően (főleg kemoterápia) tapasztalható. Tanácsolt a nem kívánt étel kerülése.
·        Székrekedés: leggyakoribb oka a kemoterápiás kezelés, illetve kábító fájdalomcsillapító alkalmazása. Sok folyadék ivása, rosttartalmú táplálék fogyasztása és gyógyszeres kezelést illetően a kezelő onkológussal való megbeszélés javasolt. Segíthet a gyógytornásztól megtanult, szakszerű gyógytorna gyakorlatok végzése. Hashajtókat csak orvosi tanácsra javasolt alkalmazni.
·        Felszívódási zavar: ez a működési zavar leggyakrabban műtétet követően alakulhat ki. A rost-, és zsírbevitel korlátozása, tejcukortól mentes diéta, szükség esetén a gyomor-bélrendszeren kívüli (parenterális) táplálás biztosítása segíthet a probléma rendezésében.
·        Hasmenés: kemoterápiás kezelés, illetve alhasi sugárkezelés okozza leggyakrabban. A kezelőorvos tanácsainak, utasításainak betartása mellett bő, szobahőmérsékletű folyadék fogyasztására (legalább napi 2.5 liter) és alacsony rostbevitelre van szükség. Javasolt fehér kenyér, fehér rizs, héjnélküli gyümölcskompót, krumplipüré, pürésített zöldségfélék, lebőrözött csirke, pulyka és hal fogyasztása. Ha az orvos nem rendelkezik másként, sok káliumban gazdag étel fogyasztható: banán, narancsfélék, burgonya, sárga- és őszibarack. Kerülni kell a zsírban sült, zsíros, erősen fűszerezett ételeket, a tej- és tejtermékeket.
A kemoterápiában részesülő beteg táplálása
A kemoterápiának közvetlen, illetve közvetett hatása (a mellékhatások miatt) lehet az anyagcserére.
Az életmód, a táplálkozási szokások kedvező irányba történő megváltoztatásának a betegség kialakulása után is nagy jelentősége van. Túlmenően a pozitív élettani hatásokon, lelki szempontból is fontosnak tartjuk, hogy a kezelőorvossal és a más szakemberekkel együttműködő beteg aktív részesévé válik saját kezelésének és rehabilitációjának, így elkerülhető, hogy passzív áldozatként adja át magát az eseményeknek.
Étvágytalanság a kemoterápiás kezelés alatt is előfordulhat. A szakemberek tapasztalatai alapján a jól táplálkozó betegek jobban viselik a kezelések mellékhatásait. Éppen ezért a táplálkozás minősége és mennyisége a kezelések alatt különösen fontos.
A kemoterápia alatti megfelelő táplálkozás ismérvei:
·        kellő kalória-bevitel a fogyás megelőzése érdekében, valamint elegendő fehérjefogyasztás a csökkent fehérje-előállítás (szintézis) ellensúlyozására, valamint a bőr, a haj, az izomzat és a belső szervek megújítása (regenerálása) érdekében. Kemoterápia alatt a fehérje-megvonásos diéták egyértelmúen kerülendők.
·        Sok beteg azt tapasztalta, hogy kedvezőbb többször, változatos összetételű, de kis mennyiséget elfogyasztani, mint naponta háromszor, egyszerre nagyobb mennyiséget. Ugyanakkor arra is vigyázni kell, hogy a tünetek csökkenése után (ritkábban lelki okok miatt) javuló étvágy következményeként ne alakuljon ki túlzott mértékű testsúlynövekedés.
·        Csökkent fehérvérsejtszám esetén a beteg ne egyen nyers halat, húst, vagy tojást. Ugyanígy kerülendő nyers, nehezen tisztítható gyümölcs, zöldség fogyasztása. Az ilyenkor gyakori nyálkahártya sérülések miatt puha, pépes ételek javasoltak.
·        Javasolt tiszta, édesítetlen gyümölcslevek és teák fogyasztása az ásványvíz mellett. A kellő napi folyadékbevitel (2.5 – 3 liter) biztosítása is gondosságot igényel a betegtől és családtagjaitól. Kerülni kell az alkohol-, koffein tartalmú és szénsavas italokat.
A sugárkezelt beteg táplálása
Az onkológiai terápia mellékhatásait az alapbetegség, a daganat elhelyezkedése és a leadott dózis befolyásolhatja. A heveny, sugárkezelés okozta hasmenés a kezelés befejezése után 2-3 héttel alakulhat ki azoknál, akiknél az emésztőszervrendszerre történik a besugárzás. Mivel a sugárkezelés mérgező (toxikus) hatása a gyorsan növekedő sejtekben alakul ki, bélboholy sorvadás (atrófia), valamint enzim-változások (például tejcukrot emésztő enzim hiány) következhetnek be. Az érintett betegek hányingerről, hányásról, erős székelési ingerről és vizes hasmenésről panaszkodnak.
Táplálkozási tanácsok az emésztő-szervrendszert érintő besugárzást kapó betegek számára:

·        mivel a tejcukrot bontó enzim hiányában nem tudják emészteni a tejtermékeket, ezeket kerülni kell. Az üzletekben kapható sajtok közül a magyar Pannónia sajt, az ún. növényi (alternatív) sajt, a növényi margarin, és szója tej nem tartalmaz tejcukrot.
·        A napi folyadékbevitel érje el a 3 litert (ugyanakkor túlzásba sem szabad esni).
·        Az elfogyasztandó ételek ne legyenek forrók.
·        Kerülendő ételek: zsíros, illetve zsírban sütött ételek, teljes kiőrlésű gabonából készült ételek, rágcsálnivalók, csokoládé, kávé, koffein tartalmú italok, alkohol, szénsavas italok, szilvalé, illetve a dohányzás.
Csontvelő- és perifériás őssejt átültetésen átesett betegek táplálása
Ezek a beavatkozások is nagy megterhelést jelentenek a betegek számára, emiatt fokozott kalória- és fehérjebevitelre van szükségük, amit már az átültetést követő időszakban el kell kezdeni. A transzplantált betegeknél a kezelés és az esetleges fertőzések miatt gyakoriak az emésztőszervrendszerben a gyulladások, az étvágytalanság, az étel-undor, a hányinger és/vagy hányás, a hasmenés és a kóros soványság (anorexia). Figyelembe veendő, hogy a fertőzések kikerülése érdekében a nem jól tisztítható ennivalókat, különösen a gyümölcsöket és a zöldségeket a fehérvérsejtszám normalizálódásáig nem szabad fogyasztani.
Fontos tudni, hogy hányinger és/vagy hányás kemoterápia, sugárkezelés, fájdalomcsillapítók, antibiotikumok, kilökődést gátló gyógyszerek mellékhatásaként egyaránt létrejöhet, de a csípős és a nagyon édes ételek is okozhatják
A szexuális zavarok rehabilitációja
Kutatási eredmények és gyakorlati tapasztalatok egyaránt azt bizonyítják, hogy – különböző okok miatt – a daganatos betegek szexuális problémái általában (85-90 %-ban) nem derülnek ki, emiatt nem kerülnek megbeszélésre az orvos-beteg kapcsolatban. Pedig az onkológiai betegséggel, illetve az alkalmazott kezelésekkel összefüggő szexuális problémák enyhítése, megoldása nagymértékben növeli a beteg és partnere életminőségét, a családi élet hangulatát, ezáltal a beteg javulási, sőt gyógyulási kilátásait is.

·        A műtétek, illetve a szükséges kezelések előtt a kezelőorvosnak arról is tájékoztatnia kell betegét, hogy milyen, a szexualitással összefüggő azonnali, és/vagy késői következményei lehetnek ezeknek a beavatkozásoknak.
Nők esetében a leggyakoribb, alapbetegséggel összefüggő szexuális problémák:
1.    Terméketlenség, meddőség (infertilitás): a betegség, és/vagy a sebészi, kemoterápiás, illetve a sugárkezelés következménye lehet. A kemo-, és radioterápia közvetlen mérgező (toxikus) hatással lehet az ivarmirigyekre (pl. petefészek). Éppen ezért még a kezelések elkezdése előtt tájékoztatni kell az érintett beteget a terméketlenség (infertilitás) lehetőségéről, és a szükséges tennivalóról. Mivel a kemoterápia működési zavart (diszfunkciót) okozhat a petefészekben, az információ átadása, és a panaszokat enyhítő, minél korábban alkalmazott, többirányú segítségadás rendkívül fontos.
2.    A női szexuális válaszok összetevőinek (nemi vágy működése, nedvesedés, hüvelyi tágulás, nemi gyönyör) átmeneti, vagy tartós károsodása. A tapasztalatok szerint az onkológiai kezelések (sebészeti beavatkozás, hormonműködés változása, kemo-, és radioterápia) a saját testről kialakított elképzeléseket (testképet) negatívan befolyásolhatják, a nemi vágyat gyakran csökkentik, és sokszor félnek a betegek a szexuális tevékenység során esetlegesen bekövetkező fájdalomtól is.
3.    Végleges változást okozó (radikális) műtétek után (méheltávolítás, kétoldali petefészek kivétel, elülső hüvelyfal eltávolítása) a hormon veszteség enyhítésére hüvelyi tágítók (dilatátorok), helyileg alkalmazott síkosítók (lubrikánsok), alacsony hormontartalmú krémek alkalmazhatók. A testkép változás elfogadásában, lehetséges helyrehozatalában gyógytornász és klinikai pszichológus közreműködése is segíthet.
A férfiak leggyakoribb szexuális működési zavarai az onkológiai alapbetegséggel összefüggésben:
1.    A férfiak szexuális működését az alapbetegség, és kezelése egyaránt befolyásolhatja. Végbélrák miatt operáltak 30-67%-nál változik meg a szexuális funkció, függetlenül a műtét fajtájától. A gyógyító kezelést kapott hererákos férfiaknál ez az arány 25-50%. Számos Hodgkin kóros beteg csökkent szexuális tevékenysége a kemo-, és sugárkezeléssel is összefügghet, de oka lehet a gyakori depresszió és a fáradékonyság is.
2.    A férfiak szexuális válaszának összetevői (egyéni késztetés, merevedés, ondó kilövellés, nemi gyönyör) ellenőrző folyamatok befolyása alatt állnak, de hormonhatások is tekintetbe veendők (kétoldali ivarmirigy eltávolítás, májműködési károsodás, stb.). A sugárkezelés károsíthatja az ereket, húgycsőgyulladást is okozhat (dózisfüggő változások), kismedencei beavatkozásoknál, pedig az idegek sérülhetnek.
3.    Dülmirigy daganat (prosztata) esetén a férfiak 23%-a számolt be a műtét után fájdalmas ondó kilövellésről, 40% merevedési zavarról. Teljes dülmirigy-eltávolítás után 40%-uknál alakult ki merevedési zavar, 10-15 %-nál több, mint 6 hónapig tartott a probléma rendeződése. Akinél ez nem következett be, a kezelőorvos, illetve az általa ajánlott specialista (pl. andrológus) nyújthat segítséget.
4.    A hererákos, általában fiatal betegek 11%-a a sikeres kezelés után szexuálisan tétlen. A nemi működés visszatérésére sokszor hónapokig kell várni, és erre a beteget, illetve partnerét előzetesen fel kell készíteni. A termékenység fontos kérdés. Férfiak esetében a műtét és a kezelések előtt ondó (sperma) a spermabankban helyezhető el. A kezelő onkológus segítségével az első onkológiai kezelés előtt az ondót, benne a hímivarsejteket lefagyasztják és az úgynevezett spermabankban tárolják a jövőbeli felhasználás lehetőségének biztosítása érdekében. Így azoknak a férfiaknak is lehet gyermekük, akik megtermékenyítő képességüket nem nyerik vissza.  Azoknál, akik a műtét után nem képesek ondó kilövellésre, az úgynevezett transzrektális elektroejakulációval sperma nyerhető mesterséges megtermékenyítés érdekében.
5.    Részleges hímvessző-csonkolás után normális maradhat a nemi gyönyörérzés és az ondó kilövellés.  Teljes hímvessző eltávolítás, hólyagirtás és gerincvelő károsodás esetén is átélhető nemi gyönyör, noha nincs merevedés és ondó kilövellés. A merevedés javításához hímvessző-pótlás (protézis) alkalmazható.

Összefoglalva a szexualitással kapcsolatos mondanivalónkat, kijelenthetjük, hogy a daganatos betegségek kezelése (kemoterápia, sugárterápia) következtében esetlegesen kialakuló szexuális nehézségek, problémák, tünetek enyhíthetők, vagy kezelhetők. A gyakorlati tapasztalatok alapján a leggyakoribb problémák a következők: a szexuális érdeklődés csökkenése, testkép/önértékelési változások, kommunikációs nehézségek, fokozott szorongás és depresszió, de előfordulhatnak félreértések, tévhitek is a szexualitással kapcsolatban.
Mi okozhatja egyes betegeink szexuális panaszait? Bármely életkorban a szükséges beavatkozások, kezelések időtartama, érzelmileg feldolgozatlan stressz-hatásai, a külső megjelenés változásai (főleg a hajhullás, szőrzet-vesztés és a gyakori testsúly-változás), valamint a lehetséges meddőség megtudása. Tapasztalataink alapján a megfelelő emberi kapcsolatok általában “kibírják” a betegség és kezelése okozta nehézségeket, de akiknek a betegségük előtt sem voltak kielégítő kapcsolataik, akár életkoruk (pl. serdülőkorúak), akár körülményeik (elváltak, özvegyek, kezeletlen lelki problémákkal küzdők, stb.) miatt, azok ebből a szempontból valóban nehezebb, de megoldható élethelyzetbe kerülhetnek.
A betegeknek nemi életükkel kapcsolatos kérdéseikkel, szexuális problémáikkal a kezelőorvosaikhoz szükséges fordulniuk, akik indokolt esetben más területen dolgozó, de speciális tudással is rendelkező szakemberekhez tudják őket irányítani (urológus, andrológus, nőgyógyász, pszichológus, pszichiáter, stb.). Fontos célkitűzés, hogy legkésőbb a kezelések befejezése után, előbb, vagy utóbb, de minden betegnek -az életkori sajátosságokat és a realitást figyelembe véve – megelégedést okozó emberi/szexuális kapcsolata legyen.


A szervműködések javítása, helyreállítása:
Az emlőrák miatt emlőeltávolítást elszenvedett nők megfelelő mozgásterápia segítségével újra alkalmassá válhatnak harmonikus mozgásra, és sokszor elromlott testtartásuk is megfelelően rendbehozható. Esetükben a hónalji nyirokcsomók eltávolítása és/vagy sugárkezelése miatt esetlegesen kialakuló karduzzanat (ödéma) jól kezelhető speciális terápiával és gyógytornával. Kedvező változás, hogy az úgynevezett radikális műtéteket egyre inkább felválthatják a kisebb, konzervatív operációk (emlőmegtartó műtétek, azonnali, vagy néhány évvel későbbi plasztikai műtét lehetősége).
Amennyiben a teljes emlő eltávolítása szükséges, a sebgyógyulás és a sugárkezelés időtartama alatt könnyű, puha anyagból készült segédeszköz (textil protézis) viselése javasolt, amit a későbbiekben szilikonból készített, ún.  külső protézis követ. A szilikon protézis segíti a megszokott testkép fenntartását, és védelmet nyújt a viszonylag gyorsan kialakuló gerincfájdalmak ellen. A külső szilikon protézist ún. zsebes melltartóban viselik a betegek, ami megakadályozza annak kicsúszását. A kismellű nők mellkasfalra ragasztható szilikon protézist is használhatnak.
Rosszindulatú daganat miatt alsóvégtag-eltávolítást (amputáció) elszenvedett betegek gyógytorna és művégtaggal való ellátás segítségével újra megtanulhatnak mozogni, járni. Egyre fejlődnek a felső végtag amputáltak művégtaggal való ellátásának lehetőségei is. Végtag-amputáció után lévő daganatos betegeket speciális osztályon látják el művégtaggal, de az onkológiai gondozásuk is folyamatos marad.
neurológiai okok (például agydaganat) miatt rehabilitációt igénylő személyek ismét képessé válhatnak gondolkozásra, érzelmeik átélésére és akaratlagos szabályozására, beszédre, írásra, olvasásra, összehangolt mozgásra.
Szervpótlásra akkor kell, hogy sor kerüljön, amikor a daganat nagysága miatt az egész érintett szervet el kell távolítani. Például radikális, tehát az egész, megbetegedett emlő eltávolítása után szükséges a mell pótlása. Úgynevezett emlőprotézis segítségével történik a pótlás, később pedig plasztikai műtét segítségével sor kerülhet a műtéti helyreállításra. A helyreállító (rekonsrukciós) műtéti módszereket egyre jobban fejlesztik a szakemberek. Elsődleges helyreállításról akkor beszélünk, amikor a műtéti helyreállítás a csonkolással egy időben, egy műtét során történik. Életfontosságú szervek esetében ez mindig így történik. A másodlagos helyreállítás későbbi időpontban, akár több alkalommal is történhet. Emiatt a beteg megbízható, folyamatos együttműködése elengedhetetlen feltétel. Emlő helyreállítása esetén felhasználhatnak sajátbőr részletet, de akár műanyagot (szilikon implantátum) is. Férfiak esetében az eltávolított herék kozmetikai szempontból pótolhatók műanyag képletekkel. A sebészek bármely zsigeri szervet képezhetnek egy másikból, pl. hólyagot, belet, hüvelyt. Fej-nyaki daganatok esetében igen fontos feladat az operáció következtében kialakuló szövethiányokat pótló, helyreállító műtétek elvégzése. Humánus és lelki szempontból is nagy jelentőségű, ha a beteg visszakaphatja az arcát.
A testi funkciók működésének helyreállításában nagy szerepe van a stomaterápiának. Leggyakrabban a vastagbél alsó szakaszának, és a végbélrákos megbetegedése esetében szükséges a mesterséges végbélnyílás (az anus praeternaturalis) kialakítása, mely műtét lehet időleges, vagy végleges. Napjainkban már kiváló minőségűek a nyilászáró szerkezetek, és rendelkezésre állnak kisegítő gyógyszerek is. A betegek széleskörű tájékoztatását, oktatását szakasszisztens (az ún. sztómaterpauta) végzi, aki nagymértékben meg tudja könnyíteni a betegek testi- és lelki állapotát. Ugyanis ezeknek a betegeknek is jelentősen megváltozhat fizikai, lelki és szexuális helyzete, ezért többirányú rehabilitációra (sebész, sztómaterapeuta, belgyógyász, dietetikus, gyógytornász, bőrgyógyász együttműködésére) van szükségük, melyet már a műtét előtt el kell kezdeni. A sztómaterapeuta megfelelően nyitottá teheti a beteget arra, hogy elfogadja, és megtanulja mesterségesen kialakított nyílását önállóan kezelni. Némi idő eltelte után az is elérhető, hogy a bél kimosásával, a gázképződés ellenőrzésével (sajátos diéta, dohányzás, rágógumizás mellőzése, szorongás oldása) meghatározott ideig ne legyen bélsár és bélgáz ürülése, és a nyílását un. sztóma-sapkával le is tudja zárni. Az életminőség fenntartása szempontjából nagyon fontos, hogy bizonyos alkalmak esetén (fontos találkozás, sport, szexuális élet) elhagyható a zsák viselése.
Fej-nyakdaganatos betegek rehabilitációja
A fej és a nyak nyálkahártyáiról kiinduló rosszindulatú daganatos elváltozások előfordulása gyakori, és sajnos megjelenésük gyakorisága az utóbbi évtizedekben emelkedik. A korszerű diagnosztikus és terápiás eljárások ellenére a túlélés időtartama nem javul megfelelő ütemben, mert a betegek jelentős része túl későn, már előrehaladott betegségfolyamattal fordul szakorvoshoz. Az eredmények javulása a megelőzéstől (pl. az alkoholfogyasztás megengedhető mértékű élvezete, a dohányzás mellőzése) és a betegség korai megállapítástól várható.
A műtéttel történő kezelés lehet csonkító, ami után funkcionális és kozmetikai műtéti helyreállítás történhet. Sugaras és gyógyszeres kezelésre kedvezően reagálhat a daganatos betegség. A kezelés/ek befejezése után a rendszeres onkológiai ellenőrzés segítheti a beteget abban, hogy rehabilitációja a szükséges mértékig megtörténjen, és az esetleges kiújulás, vagy áttét minél korábbi felismerése bekövetkezhessen.
Kisebb daganatok műtéte után, hagyományosan összevarrt sebek mellett, a betegek nyelése, légzése, beszéde, külalakja változatlan marad.
A szájüregi helyreállító beavatkozások megtétele rendkívül fontos rehabilitációs feladat, mert ezen múlik az evés, a nyelés, a nyelv mozgása, és a beszéd kivitelezése. A szájüregi rekonstrukció speciális – fül-orr-gégész, szájsebész, fogtechnikus- szakemberekből alkotott team tagjainak együttműködése révén történik.
A külső megjelenést illető károsodások között kiemelten fontos a látható testrészek, így az arc helyreállítása.                                                                                                                                                                                            A növekvő  számú, rosszindulatú daganat miatt gégeirtott, következtében némává vált betegek nyelőcsői hangképzés segítségével, vagy gépi úton, úgynevezett elektromos vibrátorral, vagy beültetett hangprotézissel tanulhatnak meg beszélni. A gégeeltávolítás után a beszéd megtanulása sok gyakorlatot és türelmet igényel. A gégeirtott személyek számára szervezett, oktatási és pszichológiai, valamint társadalmi szempontból is támogató kiscsoport olyan emberek együttese, amelyben a résztvevő egyének egymást megismerhetik, és egymással rendszeresen kapcsolatba léphetnek. A hetente egyszer, vagy kétszer működő csoportokat fül-orr-gégész, foniáter, audiológus szakorvos, vagy logopédus vezeti, egy-két önkéntes beteg segítségével. Fő cél a nyelőcsőbeszéd elsajátítása, a gyógyászati segédeszköz (protézis) helyes használata, a műgége alkalmazása, és a segítségnyújtás (tájékoztatás, oktatás, érzelmi megkönnyebbülés, reménykeltés, együttes élmény). Gégeirtott betegek esetében a műtét előtti életforma folytatásához elengedhetetlen a beszéd. Ilyen műtét után a nyelőcsőbeszéd a legalkalmasabb póthangképzési forma. Az új technika elsajátítása egyben családi, társadalmi rehabilitáció is.
Az előrehaladottabb betegséggel orvoshoz kerülő betegek esetében nagyobb műtétek végzése szükséges, amelyek a fejlett sebészeti és helyreállító sebészeti technikák mellett is maradandó működésbeli és megjelenésbeli hiányosságokat okozhatnak. Ezeknek a betegeknek az esetében különösen fontos a környezet, a család, a háziorvos szerepe a beteg családi és társadalmi beilleszkedésében.

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail