Néhány gondolat arról, hogyan sikerült a mell-műtétem után talpon maradni

Néhány gondolat arról, hogyan sikerült a mell-műtétem után talpon maradni

17 évvel az emlőrák megállapítása után

Talán azt kell először leírnom, hogy hogyan fedeztem fel a bajt.   Már 17 éve, hogy mosdás alkalmával azt vettem észre a tükörben, hogy a bal mellemen mintha egy kis horpadás lenne. Nem voltam rest, elmentem az onkológus ismerősömhöz.

Miután megvizsgált, azt mondta, hogy szerinte nincs semmi baj, de megnyugtatásként menjek át a Róbert Károly úti rendelőbe további vizsgálatok miatt. Ott ahhoz a főorvoshoz kerültem, akit régen is ismertem, mert nála szültem Péter fiamat. ‘ is megvizsgált, s utána azt kérdezte, melyik kórházba akarok befeküdni.  Hát ez bizony hideg zuhanyként érintett. De er?t vettem magamon és az Onkológiai Intézetet választottam.  ‘ azonnal telefonált, hogy mikor tudnának fogadni. Kaptam egy, vagy két hetes határidőt. Ott megint megvizsgáltak, és kitűzték a műtét időpontját. Mindez egy hónapon belül történt.

Ezt az egész esetet elmeséltem a munkahelyemen. Egymás után jöttek a kolleganőim, akik elmondták, hogy ő is, más is átesett hasonló műtéten, és íme milyen jól vannak, nem kell félni, és mindennek már több éve.

Ez számomra megnyugtató volt, bár azt is tudtam, hogy manapság a kezdetben elkapott baj valóban gyógyítható.

Műtét előtt ismét megvizsgáltak, és azt mondták, talán nem kell amputálni a mellem. De altatás után, amikor felébredtem, bizony kissé szomorúan vettem tudomásul, hogy mégis le kellett operálni. Így most már csak arra törekedtem, hogy mielőbb talpra álljak. Jött az aranyos gyógytornász, és én pontosan csináltam a gyakorlatokat.

Vártam a laborjelentést, ami meg is érkezett, és hála Isten, negatív volt.  Nem több mint 10 napot töltöttem a kórházban. Kiegészítésül sugárterápiás kezelést kaptam. Még betegállományba se mentem – volt még szabadságomból két hét, és utána mentem dolgozni. Igaz, hogy mint nyugdíjas csak részmunkaidőben dolgoztam.  Az előírt kontrollvizsgálatokra még mindig eljárok. Kezdetben félévenként, azután évenként, és mindennek már 17 éve. Hogy meddig tart még ez a viszonylag jó állapotom, nem tudom, természetesen a korom is bizony előrehaladt, betöltöttem a 82. évemet és ehhez képest jól vagyok. Ennyi idő alatt komoly csontritkulási problémáim adódtak, ami bizony nem múlik el, kezelem, ahogy lehet, és  járok emiatt is ellenőrzésre Hála Isten egyelőre nincs összefüggésben a rákbetegségemmel. Sajnos több csigolyám megroppant, ami esetenként igen fájdalmas, de pár hét alatt ez is csökken, úgy-ahogy rendbe jön.

Időközben sajnos a bal karom nyirok-ödémás lett, amit szintén kezelni kell, szerencsére nem fáj, csak mivel megvastagodott a karom, ez kellemetlen.   Ha végiggondolom ezt az utolsó 20 évet, akkor nem lenne igazán okom optimistának lenni, de mégis az vagyok: tudom élvezni az életet, a szépet, örülök, ha süt a nap, és nem esek kétségbe, ha kellemetlen az idő. Örülök egy jó könyvnek, egy hangversenynek, egy jó színdarabnak, amiből sajnos nincs sok. Szeretek bridzselni, ha össze tudjuk hozni a társaságot, a partit.Van egy 45 év óta tartó baráti társaságunk, ahol kéthavonta összejőve meghányjuk vetjük az aktuális problémákat, a világ folyását, családi és egészségi problémákat és jól érezzük magunkat. Ezen kívül is vannak még barátaim, sajnos egyre kevesebben, akikkel szívesen találkozom és beszélgetünk.Nagy erőt jelent még a családom, amit nem is most, utoljára kellett volna említenem, mert ha ők nem lettek volna mindig mellettem, talán nem is tudtam volna mindezt így, viszonylag derűsen végig csinálni. Köszönet érte mindenkinek!

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.