Fontos adatok a fiatal onkológusok lelki kiégéséről

Régóta tudjuk, hogy egy hajóban vannak a betegekkel a hozzátartozók és a szakemberek. A lelki kiégés egyre gyakoribb a klinikumban dolgozóknál, különösen az onkológia területén. Egy friss európai felmérés alapján a fiatal onkológusok több, mint 70%-a mutatja a lelki kiégés jeleit. Nagyon komoly probléma az, égetően szükség lenne a burn out megelőzésére (már az egyetemi képzés alatt), és arra, hogy az onkológiai osztályokon és rendelőkben az idősebb korosztály tekintse lelkiismereti kérdésnek a fiatalok védelmét ebből a szempontból is. Sajnos a kórházi világ a totális intézmények közé tartozik. De miért nincs megszervezve, hogy figyeljünk a kiégés jeleire, hiszen előbb, vagy utóbb munkájuk szinvonalának csökkenéséhez, depresszióhoz, fokozott szorongáshoz, öngyógyítási kísérletként fokozott alkohol-, nikotin-, drogfogyasztáshoz és öngyilkossági krízishez vezethet. Bővebben: http://www.sciencedaily.com/releases/2014/09/140926085555.htm?utm_source=feedburner&utm_medium=email&utm_campaign=Feed%3A+sciencedaily%2Ftop_news%2Ftop_health+%28ScienceDaily%3A+Top+Health+News%29

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

Daganatos betegséggel küzdő szülő serdülőkorú gyermekének van e lelki problémája? Lehet….

A Journal of Clinical Oncology-ban egy fontos tanulmány jelent meg  olyan norvég serdülők (n=143) vizsgálati eredményeiről, akiknek valamelyik szülője daganatos betegséggel küzd, vagy küzdött. Szerzők: Elisabeth Jeppesen, Sophie D. Fosså, Jon H. Loge, and Alv A. Dahl, Oslo University Hospital, The Norwegian Radiumhospitalet, and University of Oslo, Oslo; Ingvar Bjelland, Haukeland University Hospital and University of Bergen, Bergen, Norway. e-mail: elijep@ous-hf.no.

A szerzők vizsgálati eredményeiket összehasonlították olyan serdülők adataival (n=429) , akiknek szülei rákbetegség szempontjából egészségesek.

Szignifikáns eltérést nem találtak! Mégis, nem jellemzően, de:  lányoknál és fiúknál egyaránt evészavart, testben jelentkező stressz-tüneteket, alacsonyabb önértékelést, szorongást és depresszív tüneteket találtak a kontroll csoport tagjaihoz képest.

A klinikai területen dolgozó pszichológus és pszichiáter kollégák tapasztalatai alapján is felhívom a figyelmet arra, hogy a rákbetegség diagnosztizálása és kezelése alatti onkopszichológiai állapotfelmérést és szükség esetén a támogatást/kezelést érdemes mielőbb kiterjesztenünk a páciens hozzátartozóira, különösen a gyermekekre és serdülőkre. Leggyakrabban nevelési tanácsadókba, családsegítő szolgálatokhoz irányítjuk a családtagokat, több-kevesebb sikerrel.

Forrás: http://jco.ascopubs.org/content/31/32/4099.abstract

 

 

 

 

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

A pszichoterápia sejtszinten hat

 

29570_5-hazugsag-a-rakrol-cikk2-d000263C8e9b7762585d5
Pszichoterápiával nemcsak a poszttraumás stressz zavar (PTSD) tünetei csökkenthetők, hanem az általa okozott biológiai változások is visszafordíthatók – derült ki magyar kutatók új tanulmányából, amely a Biological Psychiatry című szaklapban jelent meg.

A Szegedi Tudományegyetem és a Nyírő Gyula Kórház – Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Kéri Szabolcs pszichiáter vezette kutatócsoportja 39 önkéntest vizsgált meg. Mindenkinél poszttraumás stressz zavart (PTSD) állapítottak meg. Összehasonlításul kialakítottak egy kontrollcsoportot is, amelyben 31 önkéntes vett részt, akik átestek ugyan traumán, ám náluk nem állapították meg a betegséget.

Kéri Szabolcs az MTI-nek elmondta: a poszttraumás stressz zavarnak nevezett, meglehetősen összetett betegség akkor lép fel, ha olyan extrém lelki vagy testi megrázkódtatáson esik át az ember, amely életveszéllyel jár. Ennek a lelki zavarnak egyik dimenziója az intenzív szorongás, amely a veszélyérzet elmúltával is megmarad. A másik a traumával kapcsolatos, visszatérő gondolatok, emlékek és képek, amelyek a beteg akarata ellenére is betörnek a tudatába, és gyakran filmszerűen lepörgő élmények, rémálmok formájában jelentkeznek.

A harmadik az úgynevezett elkerülő viselkedés. Ha valaki autóbalesetet szenved, nagyon nehezen fog ismét gépjárműbe ülni, azonban ez az elkerülő viselkedés addig fokozódhat, hogy a lakását sem hajlandó elhagyni, a társas kapcsolatait elhanyagolja, bezárkózik, depresszióssá válik.

A PTSD-s csoport tagjai közül hárman háborús traumán estek át, sokan természeti csapás (vörösiszap-katasztrófa, árvíz) túlélői, mások közlekedési baleset részesei, egy jelentős számuk bűncselekmény áldozata volt: kirabolták, fizikailag bántalmazták őket vagy szexuális erőszakot szenvedtek el. Őket 12 héten át kezelték kognitív viselkedésterápiával (pl. pszichoanalitikusan orientált pszichoterápiával is kedvező eredményeink vannak daganattal küzdő páciensek PTSD-nek kezelése során – megj. tartalomfelelős), míg a másik csoportot nem kezelték. Kéri elmondta, a kognitív viselkedésterápia során a pácienseket megtanítják arra, hogyan ismerjék fel a traumával kapcsolatos irracionális automatikus gondolatokat, a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket, és hogyan különítsék el a normális tartalmaktól. Ez sokszor hosszú hetek, hónapok munkája.

A betegeknek naplót kell vezetniük, amelyben lejegyzik a traumával kapcsolatos gondolatokat, a szorongást kiváltó képeket, és utána elgondolkodnak azon, mekkora ezek valóságtartalma, megpróbálnak alternatív gondolatokat megfogalmazni, ami csökkenti a feszültséget és a tüneteket. Lassan ráébrednek arra, lehet a történteket másképp is látni és elfogadni.

A pszichiáter hozzátette, hogy a traumán átesett betegeknél alkalmazott terápiában a képzelet erejét is felhasználják. Ilyenkor a páciensek relaxálnak, a megrázkódtatással kapcsolatos képeket idéznek fel, majd szimbolikus módon megsemmisítik ezeket: elképzelheti a beteg, hogy megragadja az emléket, és belehajítja a tengerbe, a kép pedig eltűnik. A kutató úgy vélte, a két módszer – természetesen a terápiát végző szakember empátiás, segítő és támogató hozzáállásával együtt – kitűnően kiegészíti egymást.

A résztvevők agyáról a kutatók mágneses rezonanciás képalkotó eljárással (MRI) felvételt készítettek kezelés előtt és után, hogy bizonyos agyi régiók méretét megmérjék. Vérmintát is vettek a résztvevőktől, hogy többek között az FKBP5 jelű gén kifejeződésének változásait is megfigyelhessék. Ez a gén összefügg a PTSD és a depresszió kialakulásának kockázatával, valamint szerepe van a stresszhormonok szabályozásában is.

A terápia előtt a kontrollcsoporthoz képest a PTSD-pácienseknél alacsonyabb volt a FKBP5 gén aktivitása és kisebb volt a tanulás, az emlékezet és az érzelmek szabályozásában fontos szerepet betöltő agyi területek, a hippokampusz és az orbitofrontális agykéreg (a homloklebeny alsó része) térfogata.

A 12 héttel későbbi vizsgálaton a PTSD-s betegeknél az említett gén fokozottabb kifejeződését állapították meg, és növekedett a hippokampuszuk térfogata is. Fontosabb, hogy ezek a változások közvetlenül összefüggtek a páciensek tüneteinek javulásával. A gén fokozottabb kifejeződése és a hippokampusz megnövekedett térfogata a PTSD tüneteinek javulását jelezte.

Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a pszichoterápia alapvető biológiai tényezőkön képes változtatni: a gének kifejeződése, az agy szerkezeti módosulásai és a pszichológiai javulás közeli kapcsolatban állhatnak egymással.

Forrás: Index, 2013. december 6.

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

Apa most meg is halt – Simkó Csaba hospice orvos előadása egy budapesti konferencián

 

Nem vesszük elég komolyan, nem értjük, nem tudjuk kezelni, amikor gyermekünk a halállal szembesül a családban. Sokkal bonyolultabbnak hisszük, mint amilyen valójában, ezzel pedig maradandó károkat okozunk. Nem vagyunk őszinték és félünk.
Egy gyermeknek nem a nagyszülője, nem az édesapja, édesanyja halálos ágyánál kellene szembesülnie először az elmúlással, hanem a normális, traumamentes családi környezetben lenne jó megismernie az élet elkerülhetetlen és megváltoztathatatlan dolgait. Így amikor esetlegesen bekövetkezik egy tragédia, sokkal természetesebben viszonyulhatna hozzá. Ezzel szemben a szülők rendre – kíméletből, féltésből – elszigetelik gyermekeiket, olyan dolgoktól próbálva megvédeni őket, amelyektől nem lehet – magyarázta nyitó előadásában a Napfogyatkozás Egyesület által Budapesten szervezett, a gyermekek gyászáról szóló konferencián Simkó Csaba belgyógyász.

A doktor hospice-orvosként a rossz szülői beidegződéseket és a lehetséges jó megoldásokat is felvázolta, mint hangsúlyozta, nemcsak a szülők, de sokszor a szakemberek is tanácstalanok a kérdésben.

Ártó féltés

Egy tragédiát átélő kis- és nagyobb gyermekek jellemzően alulinformáltak, ugyanis a szülők mindent megtesznek annak érdekében, hogy megkíméljék őket a „rossz hírektől”. Sok esetben – például egy hosszú, elhúzódó daganatos betegség során – nemhogy nem beszélnek róla, nem is engedik például látogatni a hozzátartozót, gyakorlatilag teljesen izolálják, így a gyermek minden reális kapcsolatát elveszíti a szerettével, nincs információja, majd amikor bekövetkezik a tragédia, villámcsapásként éri.

A szakember szerint mindez nagyon káros, hiszen a feldolgozás, szembenézés helyett eltakarjuk a problémákat, ami később nagyon súlyos lelki traumákhoz vezethet. A gyermekben könnyen kialakul a lelkiismeret furdalás, amely tartósan meg is marad.

Nagyon fontos körülmény a gyermekek esetében, hogy – főleg kiskorban – sokkal egyszerűbben gondolkodnak, mint azt a felnőttek gondolnák. Simkó Csaba hangsúlyozta, többször egyszerű dolgokat kötnek össze, számukra teljesen logikusan: rossz voltam, anya meghalt, én vagyok a hibás.

Másrészről arra is figyelmeztetett, gyakran ringatjuk magunkat abba a tévhitbe, hogy tudjuk mi a jó a gyereknek, mert tudjuk mi van a fejében. Valójában erről fogalmunk sincs, „egy szülőnek csak halvány sejtései lehetnek erről”, akkor miért nem kérdezzük meg tőle? Miért nem kérdezzük meg, szeretné-e meglátogatni a kórházban apát?

A nyílt családi kommunikáció elengedhetetlen bármilyen trauma feldolgozásában. Nagyobb – főként kamaszkorban – mindez szorosan összefügg az iskolai környezettel. A pedagógusok – figyelmeztetett a doktor – megdöbbentően tájékozatlanok a gyermekek magánéletével kapcsolatban. Sok olyan esetről tud, amikor egy-egy tanárnak fogalma sem volt arról, hogy a gyermek azért nem teljesít, azért agresszív stb., mert családi tragédia történt. Egy sikeres feldolgozáshoz elengedhetetlen a támogató iskolai környezet létesítése: az osztály, a társak előzetes felkészítése, a gyermekkel való külön foglalkozás, szakember segítsége. Mindehhez természetesen a család és az iskola közötti megfelelő párbeszédre is szükség van.

Hogyan segíthetünk?

Az őszinte beszéd komoly prevenció. Egy gyermeknek meg kell tanítani, hogy a komoly dolgokról, történésekről bizony beszélni kell. A szakember szerint nagyon hasznos lehet, ha hetente legalább egy napot szánunk erre – akár lehet ez a tévéböjt napja is. Segíteni figyelemmel, időráfordítással, a biztonságérzet megteremtésével, magyarázattal, őszinteséggel lehet, mert a gyermeket nem megkímélni kell a tragédiától, hanem mellette lenni.

Sz.D.

Forrás: http://mno.hu/csaladhalo/apa-most-meg-is-halt-1192535

További olvasnivaló: http://epa.oszk.hu/02000/02002/00034/pdf/2009-4_simko-hogyan.pdf

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail

A hazai emlőszűrés fő adatai – az apátia és a tájékozatlanság rejtett hatásai

A diagnosztikai és az 1-es épületet összekötő folyosó az OOI-ben

 

 

A Magyar Onkológia szeptemberi számában onkopszichológiai – szociológiai szempontból is szomorú, nagyon erősen elgondolkoztató adatokat olvashatunk a szervezett hazai emlőszűrés feldolgozott adatairól (2006-2007). Tovább fokozhatja a kedvezőtlen folyamat miatti  töprengésünk cselekvésre késztető hatását, ha arra gondolunk, milyen lehetett az eredmény 2012-ben, amikor a komplex válság tényezői hangsúlyosabbá váltak.

Boncz Imre és munkatársai tanulmányából a következőket emelem ki: az országos kiterjedésű, szervezett emlőszűrési program 2002-ben indult el hazánkban. A magyar emlőszűrési program  3. ciklusában az arányok  a korábbi, hazai  ciklusok adataihoz képest csökkentek! Tény, hogy az emlőrák miatti hazai, nagymértékű halálozás érdemi csökkentéséhez ez a részvételi arány nem elegendő.

Részletesen: a teljes lefedettségen belül az átszűrtségi érték  2002-2003-as 34.7%-ról a következő két szűrési ciklusban (2004-2007) 29.4-31.2%-ra csökkent!

A diagnosztikus átvizsgáltság a 2002-1003-as 22.8%-ról a következő két ciklusban 20.5-23.9%-ra változott, gyakorlatilag szinten maradt.

Az Egyesült Királyságban a meghívott nők hozzávetőlegesen 75%-a jelent meg az emlőszűrésen, Hollandiában 75-80%.

Csehországban szintén 2002-ben indult el a mammográfiás szűrési program. Ott 2007-2008-ban  a lefedettség 51% volt.

Hogyan növelhetnénk a magyar programban résztvevők számát?

 

Forrás: Magyar Onkológia 57. évf. 3. szám 2013 szeptember

fotó: Riskó Ágnes

Facebooktwittergoogle_pluslinkedinmailFacebooktwittergoogle_pluslinkedinmail